2009. szeptember 21., hétfő

Sikerült...!!!

Édes Drága Tesvéééérem, és Cukorborsóim eljöttek azon szent elhatározással, hogy elkergetik "Depit"! Jelentem: Depi elment messzire! Már nem is látom hol van! Mondjuk ebben nagy segítségünkre volt F.S.P. is, mert pénteken átugrott, hogy megbeszélje a szombatot! Hát minden másról volt szó, csak arról nem! Kezdődött azzal, hogy 'nem maradok soká, mert mennem kell haza' ! Aha, ahogy azt 'Móriczka' elképzelte! Bár az este folyamán mikor is Tesóval kompromisszumvita folyt, el lett küldve, meg is mutattuk hol az ajtó, de valahogy nem akaródzott neki menni! hehe Feltétlen meg kellett tárgyalnia ezt a fontos témát Tesóval! Jelentem baromira meg lett tárgyalva! Tesó 3 db. káromkodást harcolt ki magának nem is akárhogy! Emberek, azt látni kellett volna! Nekem meg egyre az járt a fejemben, hogy milyen büszke vagyok erre a 'Gyerekre'! Úgy tud harcolni, hogy közben mosolyog!!! Ja, és még szkanderoztak is! És akkor is mosolygott!!! Űberfasza élmény! (mert nekem lehet káromkodni) Nagyon érdekes egy 'elmét' és egy férfit látni harcolni!!! Volt még bicepszmérés is, meg valami százalék-arány mérés, de ez már nem az én asztalom. (ekkor jöttem rá, hogy nekem sürgősen el kell kezdenem edzeni, mert visszataszítóak az arányaim!) Az 'i'-re a pont a tánc volt! Kb.15 éve nem táncoltam a Tesómon kívül senkivel, (jólvan öreg vagyok, na és?) most megtettem... Lényeg, hogy "sikerült este volt James"!!! Hajnalban pedig rátértek a fő témára, miszerint miért vagyok depis, és addig nem hagytak békén, míg ki nem szedték belőlem! Nem szeretek ilyenekről beszélgetni, pláne nem olyan emberekkel, akiket még nem ismerek annyira, de rájöttem, hogy ez hülyeség! Ezek a 'Gyerekek'( mert így hívom őket:Tesó, és a Cukorborsók. Danimani minden vessző után van szünet! ) a CSALÁDOM!!!!!!!!!! Ők tudják hogyan!!! Szóval ezek a Gyerekek addig nyüstöltek, míg nem beszéltem depiről, és annak okáról! Megkönnyebbülés olyan embereknek kiadni magad, akik tényleg 'figyelnek' rád! Teljesen más szemszögből látják a dolgokat, mégis mind átmentünk már hasonló fájdalmakon, és jó róla beszélni! Nekem megvan az a jó tulajdonságom, hogy csak pár ember tudja a legbelső dolgaimat. Sokszor megoldottam már más gondjait, és jótanácsokkal láttam el őket, (mert ugye a más bajára mindig van egyszerű magyarázat), de mint egyszerű földi halandó, néha én is esendő emberke vagyok, és most én szorultam vigaszra. Meg is vigasztaltak, és depi elment! Köszke mégegyszer....F.S.P.-nek is.

2 megjegyzés:

Fuci írta...

Olyan jó olvasni, hogy így élted meg, és hogy nem vagy morci, és Depinek nyoma sincs!!! :)
Mert mi szeretünk ám, attól mert vállalhatatlanok voltunk! :D

mars írta...

Jajjdecuki, hát van szóköz neki mindenhol:) Lehet, hogy a helyesírási hibák is a depitől voltak és vele együtt elmentek a picsába :) Jó kis hétvége volt ez, jó volt megint nálad.