Hetek

Múlnak, csak múlnak, elméletileg már tavasznak kellene lennie, de gyakorlatilag nem ez történik. Elméletileg az agyamban kavargó millió gondolatnak már rendszerben kellene állnia, gyakorlatilag szét vagyok hullva... Az ember annyira várja, hogy orgonavirágzás után esténként nagyokat sétálva felemlegesse gyermekkora tavaszait, ehelyett bakancs+ sínadrág elő, esőkabát elő, kutyára téli ruci, és mire kiérsz, rájössz, hogy ez is kevés, mert az alatt az egy óra alatt, míg kinn vagy, szarrá ázol. Egész napi lüktető fejfájásod estére eléri azt a szintet, amikor sírógörcsöt kapsz, és nem bírod abbahagyni, és azon gondolkodsz, hogy leszeded a fejed, és kihajítod a negyedikről. Reménykedsz a másnapban, mert hát "nem eshet örökké", és rájössz, hogy Szent Péter alaposan kibabrál, és próbára tesz, mert akkora szél van, hogy kifújja a szemed a helyéről. Még bíznod kellene a holnapban...de már nem megy...ezért előszeded az összes téli cuccod, és berendezkedsz a hidegre, és hajszárítóval szárítod a kutya ruháját, hogy reggel 6-kor ne fagyjon meg a metsző szélben. (hétvégén téli rucikat varrok Artnak polár plédből!)