Néha fél nap is eltelik úgy, hogy nem fáj...és vannak órák, amikor csak nyüszítve fetrengek ágyamban, mert olyan égetően lüktet, hogy úgy érzem, lehetetlen elviselni. Semmit nem tudok olyankor csinálni. Se menni, se maradni, se sírni. Csak üvölteni, görnyedten szűkölni, és teli torokból ordítani, hogy miéééééért???
Nagyon nehéz így megélni a szenvedést, bár az sem lenne jó, ha lenne valaki mellettem, mert azt nem viselném el. (az állatvilágban is elvonulnak messze a többiektől meghalni) Nem szívesen teszi rá az ember a szeretteire a fájdalmát, az meg végképp rossz, mikor kezeit tördelve ül melletted, nem tud rajtad segíteni, csak némán néz miközben megszakad a szíve, és arra gondol, átvállalja a fele fájdalmadat, csak ne kínlódj ilyen keservesen.
Elfáradtam. Sok energiát kiszívott belőlem ez az idestova egy éve tartó harc. Jó lenne, ha egy tündér megmondaná, mikor lesz vége...mert akkor talán könnyebb lenne.
