Néha fél nap is eltelik úgy, hogy nem fáj...és vannak órák, amikor csak nyüszítve fetrengek ágyamban, mert olyan égetően lüktet, hogy úgy érzem, lehetetlen elviselni. Semmit nem tudok olyankor csinálni. Se menni, se maradni, se sírni. Csak üvölteni, görnyedten szűkölni, és teli torokból ordítani, hogy miéééééért???
Nagyon nehéz így megélni a szenvedést, bár az sem lenne jó, ha lenne valaki mellettem, mert azt nem viselném el. (az állatvilágban is elvonulnak messze a többiektől meghalni) Nem szívesen teszi rá az ember a szeretteire a fájdalmát, az meg végképp rossz, mikor kezeit tördelve ül melletted, nem tud rajtad segíteni, csak némán néz miközben megszakad a szíve, és arra gondol, átvállalja a fele fájdalmadat, csak ne kínlódj ilyen keservesen.
Elfáradtam. Sok energiát kiszívott belőlem ez az idestova egy éve tartó harc. Jó lenne, ha egy tündér megmondaná, mikor lesz vége...mert akkor talán könnyebb lenne.
2 megjegyzés:
édes ildim, mi fáj ennyire???
innen hallom a szenvedésed! még mindig a szíved sajog...?
sírjunk együtt, sorstárs lettem
Örülök, hogy Írtál, bár jó híreknek jobban örültem volna! Nagyon sajnálom, hogy sorstárs lettél! Írd meg, ha nem túl fájdalmas, hogy történt! Egyébként nekem most nem a szívem sajog, egy éve aranyérrel küszködöm,már meg is műtöttek, de még mindig nagyon szenvedek! Az exemmel nagyjából rendeztem magam,de nem mondanám, hogy nem gondolok rá túl sokat. Igyekszem, lassan elmúlik... Millió ölelés:Ildi
Megjegyzés küldése