Nyúédzs!

Föltámadtam hamvaimból...
Eltelt néhány hónap, elmúlt sok érzés, de jöttek újabbak, intenzívebbek, mint azt valaha gondoltam volna. Most életem mélypontján kellene hogy legyek, mert nincs munkám, de azon már réges rég túl vagyok. Ez kellemes vásári menet ahhoz képest. Túl vagyok két rohadt megrázó éven, és úgy tűnik a 'fentiek' valahogy kiegyenlítik a mérleg két nyelvét, ugyanis most boldogságossággal teli együtt élés, és szerelem van. Egy olyan szerelem, amit ha könyvben olvasok, talán el is hiszem. Az életemben sokkal durvábbra sikeredett. Megtaláltam életem első nagy szerelmét (külföldön él), felvettük a kapcsolatot, és már a második kérdése az volt a férfinak, van-e barátom, esetleg férjem. Valahogy éreztem, mit akar. Persze hogy egyedül voltam, kifelé menet egy megalázó kapcsolatból, és persze hogy már első beszélgetésünkkor közölte velem, hogy ő mindig, és mindenkor engem szeretett.  Mit szépítsem marha jólesett, és elindult a lavina. Pár nap múlva már arról rebegett, hogy elvesz feleségül, és életünk végéig együtt leszünk, és nagyon boldogok leszünk, és minden mi szép, a miénk lesz. Elhittem, el akartam hinni, hiszen így még senki sem beszélt nekem. Egy küzdelmes, és sokáig fájó értelmetlen kapcsolat után ez az ember tiszta vizet adott, és szép szavakat. Vég nélküli skype-olások, cuppogás, és minden, amire egy nő vágyhat. Itthon pedig egy másik férfi, akivel 'csak' haverkodtunk, de a lelkem mélyén tudtam, hogy lesz valami. Puff. Úgy vágott pofán az élet, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva. Évekig sóvárogtam egy rendes ember után, most kettőt kaptam, toporoghatok, hogy mi legyen. Nem tipródtam sokáig, 'Zazi'-val, (nevezzük így a Pestit) beleugrottam a legmélyebb vízbe úgy, hogy még úszni sem tudok. Önként, dalolva!  Zazit akartam! Sebit kaptam. Ott basztam el, hogy nem álltam a sarkamra, és nem mondtam el Sebinek az első alkalommal, hogy bocsika, lehet, hogy megtaláltál, de sosem leszek a tiéd, mert nem tudlak szeretni. Elhitettem vele, amit ő annyira szeretett volna. (mentségemre legyen szólva, túl hamar, és túl sok intő jel történt az elején, csak én nem nagyon vettem róla tudomást)  Ezzel elindítottam az évszázad lavináját, és elhiheted, magamnak megköszöntem már százszor, ezzel keltem, ezzel feküdtem. Azt hittem, nem lesz 'Zazi' olyan eget rengető szerelem, és megvallom a gondolattal is kacérkodtam, hogy mielőtt kimegyek Sebihez, és egy új életet kezdek idegenben, még 'élhetek' kicsit. Végül is sosem tartottam két vasat a tűzben, csak nem olyan tragikus, ha egyszer kipróbálom, hisz gyarló az ember, esendő meg még inkább. Végül Sebivel nem jutottunk semmire, ami a testiséget illeti, nem miatta, magam miatt nem tudtam megtenni. Azt bánom, hogy hazudtam. A többit nem. Jó jó, értem én, hogy ez egy kurva nagy orrfacsaró bunkóság, de már nem tudom meg nem történté tenni, csak sajnálom, és sajnálom. Sajnálom, hogy nem vagyok tökéletes! Sajnálom, hogy csalódást okoztam bárkinek, legyen az közel, vagy távol álló ember. Ez van. Ezt tettem. 'Zazi' a tökéletes párom! Kellett!